Nekirohant egy kisbusz egy konténernek Indiában,12-en meghaltak

Nekirohant egy kisbusz egy konténernek Indiában,12-en meghaltak

08:21 Október 16, 2023

Események 838 2 хвилини

Українська

Az NDTV közlése szerint legalább 12 ember meghalt és 23 fő megsebesült, amikor egy száguldó kisbusz egy konténernek ütközött vasárnap kora hajnalban a Mumbai-tól közel 350 kilométerre fekvő Vaijapur térségében, egy gyorsforgalmi úton.

Egy helyi tisztviselő hozzátette, a járművön 35 fő tartózkodott, ám a vezető egy ponton elvesztette uralmát a kisbusz felett, ennek következtében egy konténer hátuljába rohant a Maharashtra állambeli Aurangabad (hivatalos nevén Chhatrapati SambhajiNagar) körzetben.

Elmondása szerint a baleset során öt férfi, hat nő és egy kislány vesztette életét, a sebesülteket pedig egy közeli kórházba szállították, ám a jelenlegi állapotukról nem érkezett hír, minden bizonnyal megfelelő ellátásban részesítették őket.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy szeptemberben tragikus baleset történt az indiai Rajasthan autópályán: legkevesebb 11 ember életét vesztette, míg 12 másik megsérült, miután egy száguldó teherautó egy busznak ütközött.

Egy túlélő elmondta, a buszvezető és néhány utas a busz mögött állt, ugyanis kifogyott az üzemanyag a járműből, amely miatt meg kellett állniuk egy hídon. Majd a semmiből feltűnt egy teherautó és a buszba rohant, többeket elgázolva.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei