Leállították a Németország partjainál elsüllyedt brit hajó legénységének keresését

Leállították a Németország partjainál elsüllyedt brit hajó legénységének keresését

11:44 Október 28, 2023

Események 1295 2 хвилини

Українська

A brit teherhajó egy másik hajóval ütközött, melynek következtében előbbi elsüllyedt.

Kedden, hajnali 5 óra környékén két hajó ütközött össze a németországi Helgoland partjaitól mintegy 22 kilométerre, melynek következtében a brit Verity nevű hajó végül elsüllyedt.

A brit teherhajó fedélzetén összesen hét ember tartózkodott az ütközés idején, a helyi hatóságok közlése szerint pedig egy ember életét vesztette, kettőt pedig sikeresen kimentettek és kórházba szállítottak. A sérültek jelenleg is kórházi ellátásban részesülnek.

A mentőcsapatok egészen péntekig folytatták a négy eltűnt személy utáni keresési műveleteket, ám a Sky News értesülései szerint a Man-szigeti hajólajstrom pénteken hivatalosan is bejelentette:

„Szomorúan megerősítjük, hogy a német tengeri mentési koordinációs központ leállította a keresési és mentési műveleteket, miután minden érintett minden erőfeszítése ellenére a legénység négy tagját továbbra sem találják. A hajólajstrom gondolatai a Verity fedélzetén hajózó tengerészekkel, családjukkal, barátaikkal és szeretteikkel vannak.”

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei