karpat.in.ua

Elszabadultak az indulatok egy palesztinpárti tüntetésen New Yorkban

A hivatalos bejelentés szerint négy ember ellen „helytelen viselkedés” miatt indul eljárás, az ötödikkel szemben fiatalkorúként járnak el, míg a hatodik letartóztatott elleni vádat nem közölték. Utóbbiról annyit tudni, hogy előállítását megelőzően kórházba vitték, ahol kisebb sérülések miatt kellett ellátni.

A tömeg péntek kora este gyűlt össze Manhattan forgalmas belvárosában, majd a Grand Central vasútállomáshoz vonult, amelynek működését is akadályozta csaknem éjfélig – adta hírül az MTI.

A beszámolók és felvételek szerint a gázai tűzszünetet követelő tüntetők a Hamász által foglyul ejtett túszok plakátjait megsemmisítették, valamint amerikai zászlót téptek, egy izraeli zászlót pedig felgyújtottak.

Szombaton több száz fős tüntető tömeg jelent meg Joe Biden elnök Delaware állambeli otthonának közelében is palesztin zászlókkal, és tűzszünetet, valamint önálló Palesztinát követelő táblákkal. A tüntetők az elnököt „népirtással” vádolták, amiért ő és kormánya támogatja a Gázai övezetet uraló, Hamász elleni izraeli katonai akciót.

Forrás