Baltával agyonverte és elásta ivócimboráját egy nyugdíjas Szumiban

Baltával agyonverte és elásta ivócimboráját egy nyugdíjas Szumiban

18:02 Május 24, 2020

Események 3798 2 хвилини

Українська

Italozással ünnepelte május elsejét egy 57 éves nyugdíjas 30 éves ismerősével Szumiban a Pszel folyó partján, amikor összevesztek és az idősebb férfi baltával fejbe verte cimboráját, majd a holttestét a közeli bozótos területen elásta – adta hírül vasárnap a 112.ua hírportál a helyi rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.

A rendőrségi közlés szerint a 30 éves férfi eltűnését egy szumi illetőségű nő jelentette a hatóságnak. Mint elmondta, három napja nem látta az illetőt. Az elindított nyomozás során sikerült behatárolni az eltűnt ismeretségi körét, és így került képbe az 57 éves nyugdíjas, akivel utoljára látták együtt az áldozatot.

A vizsgálat kiderítette a gyilkosság körülményeit. E szerint a két férfi italozással ünnepelte május elsejét a folyó partján, ahol sokat ittak és összevesztek. Az idősebbik ekkor baltát ragadott és a fokával többször lesújtott ismerőse fejére és arcára, amitől az a helyszínen életét vesztette. Amikor látta, hogy cimborája élettelen, a holttestét elrejtette, majd másnap hajnalban visszament és a folyóhoz közeli bozótban elásta. A nyomozók pénteken megtalálták a hullát, és igazságügyi szakértői vizsgálatra vitték. Az elkövetőt őrizetbe vették.

(vb/112.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei