A világ első számú hajózási útvonalát vették célba a jemeni lázadók

A világ első számú hajózási útvonalát vették célba a jemeni lázadók

12:06 November 22, 2023

Események 745 5 хвилин

Az elmúlt években jelentős katonai tényezővé vált húszi harcosok hatalmas rakéta- és drónarzenállal rendelkeznek, és a palesztin–izraeli konfliktus kirobbanása óta többször is támadták Izraelt. A japán kereskedelmi miniszter pedig már lehetséges ellátási zavarokra figyelmeztetett a hajóeltérítés következtében.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók elfoglalták vasárnap a Vörös-tengeren a Galaxy Leader elnevezésű teherhajót, amely egy izraeli iparmágnáshoz köthető.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a kereskedelmi hajó Törökországból Indiába tartott. Az esetet az izraeli hadsereg rendkívül súlyos, globális következményekkel járó incidensnek minősítette, egyúttal hangsúlyozta, hogy a járműveket szállító hajó brit tulajdonban van, jelenleg egy japán cég üzemelteti, legénysége pedig többnemzetiségű, de izraeliek nincsenek a fedélzetén.

Az AP hírügynökség szerint nyilvános adatbázisokban hozzáférhető adatok alapján a hajó tulajdonosa a Ray Car Carriers brit cég, amelyet Abraham „Rami” Ungar alapított. Ungar Izrael egyik leggazdagabb üzletembere.

A jemeni húszik megerősítették, hogy elfoglaltak egy – általuk izraelinek nevezett – hajót a Vörös-tenger déli részén. Közölték, hogy a legénységgel az iszlám elvek és értékek szerint bánnak. Nem sokkal később pedig egy videót is közzétettek kalózakciójukról.

 A videóban legalább hét húszi kommandós látható, amint elhagynak egy, a hajóra leszálló helikoptert.

A fegyveresek egy Mi–171S típusú forgószárnyas helikopterrel – melyen palesztin és húszi zászlók is felfedezhetők – landoltak a hajón, majd AK–47-es fegyverekkel megindulnak a híd felé, és ott legalább három legénységi tagot foglyul ejtenek. A videó ezután azt mutatja, hogy az egyik lázadó a raktérben pisztollyal hadonászik a jobb kezében, és azt kiabálja, hogy „Allahu akbar!”

 „Minden olyan hajó, amely az izraeli ellenséghez tartozik vagy azzal üzletel, legitim célponttá válik” – közölték a jemeni lázadók.

A támadás akár komoly következményekkel járhat a nemzetközi kereskedelmi hajózás szempontjából, hiszen gondolkodóba ejtheti a hajótársaságokat, hogy ilyen kockázatok mellett is érdemes-e kitartaniuk a vörös-tengeri folyosó mellett.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Vörös-tenger a legkiegyensúlyozottabb útvonal Európából Ázsia felé, mivel a legrövidebb és a legköltséghatékonyabb minden szempontból, az alternatív útvonalak pedig számos kompromisszum megkötését vonnák maguk után.

A japán kereskedelmi miniszter hétfőn már lehetséges ellátási zavarokra figyelmeztetett a hajóeltérítés következtében. „Különféle termékeket, beleértve az autókat is, ezen az útvonalon szállítanak, amely Európát és Japánt a Szuezi-csatorna révén köti össze” – fogalmazott Yasutoshi Nishimura.

A síita húszik, akik 2014-ben átvették az ellenőrzést a jemeni főváros, Szanaa felett, az Izraellel szembeni „ellenállás tengelyének” tagjai a Hamászhoz, a libanoni Hezbollahhoz vagy a szír kormányerőkhöz hasonlóan.

Az elmúlt években jelentős katonai tényezővé vált húszi harcosok hatalmas rakéta- és drónarzenállal rendelkeznek, és a palesztin–izraeli konfliktus kirobbanása óta több csapást is mértek Izraelre.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei