Katonai tisztségviselők dézsmálhatták az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit

Katonai tisztségviselők dézsmálhatták az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit

10:50 November 28, 2023

Események 1585 3 хвилини

Українська

Vádat emeltek Kijev megye több katonai tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint titokban saját zsebükre értékesítették az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit – olvasható az Állami Nyomozóiroda november 27-i jelentésében.

A jelentés szerint a tisztségviselők magánvállalkozókkal játszottak össze, és a hadsereg élelmiszerkészleteinek legalább 30 százalékát ellophatták – írta meg a The Kyiv Independent.

Az ellátmányt ezután boltoknak, éttermeknek és egyéb kereskedőknek adták el.

Egy tisztviselő több millió hrivnya értékben állított ki üres számlákat magáncégek számára, azonban ezek az ügyletek a valóságban sosem történtek meg.

Az Állami Nyomozóiroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint a szervezett korrupciós láncon keresztül a tisztviselők legalább 5 millió hrivnyát sikkaszthattak el. Velük szemben, illetve egy a bűncselekményben vélhetően részt vevő üzletember ellen hivatali visszaélés, csalás és sikkasztás miatt indítottak eljárást.

Ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Az ukrán vezetés foggal-körömmel próbál küzdeni az országot behálózó korrupció ellen, mivel enélkül Ukrajnának esélye sem lehet csatlakozni az Európai Unióhoz. Zelenszkij az elmúlt hónapokban többször hangoztatta, hogy az elkövetőkre különös szigorral sújtanak le.

Legutóbb egy héttel ezelőtt magas rangú ukrán tisztviselőket menesztettek korrupciós vádak miatt. Jurij Scsihol, az ukrán kibervédelem vezetője és a helyettese ellen az ukrán ügyészség 600 millió forintnak megfelelő hrivnya elsikkasztása miatt nyomoz. A hatóságok szerint túlárazva szereztek be szoftvereket két olyan vállalkozástól, amelyek a saját fennhatóságuk alatt voltak, miközben mindenki mást kizártak a beszerzésből.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei