karpat.in.ua

Lengyelországban éhségsztrájkkal fenyegetőznek a határnál várakozó ukrán sofőrök, az ukrán ombudsman Varsóhoz fordult

Éhségsztrájkba léphetnek azok az ukrán sofőrök, akik Lengyelországban a határon várakoznak, a helyzet gyakorlatilag katasztrofális – jelentette ki pénteken Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberi jogi biztosa a Telegram-cstornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az ombudsman azt írta: „November eleje óta az ukrán-lengyel határon lévő ellenőrző pontokon blokkolják az áruszállító járművek mozgását.” Mint megállapította, az ukrán sofőrök olyan súlyos helyzetben vannak, hogy éhségsztrájkot terveznek, ha nem javul a helyzet. Az is jelezte, hogy az ügyben már Denisz Smihal miniszterelnökhöz és Marcin Vecek professzorhoz, a Lengyel Köztársaság emberi jogi biztosához fordult, de az utóbbitól egyelőre nem kapott választ.

Lubinec közölte, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére levelet kapott Ukrajna Külügyminisztériumától. „Mint ismertté vált, az ukrán fél megkezdte az előkészületeket a járművezetők evakuálására a Lengyelország területén lévő blokkolt ellenőrző pontokról. Kezdeményezés indult egy olyan törzs létrehozására is, amely segíti az ukránokat a határon, hogy élelmiszerrel, vízzel, gyógyszerrel, üzemanyaggal lássák el a járművezetőket stb.” – írta az ombudsman.

Ezenkívül az ukrán és a lengyel fél megállapodott a határ áteresztő kapacitásának növelésében, és számos intézkedésben megegyezett. „Ma a legfontosabb az emberi jogok betartása egy demokratikus társadalomban. Ilyen ellentmondásokat nem szabad megengedni két baráti ország, Ukrajna és Lengyelország viszonyában” – mutatott rá Dmitro Lubinets.

Szerinte ez először is veszélyezteti az emberek életét és egészségét; másodszor, a fuvarozók felelősségre vonhatók a külföldi tartózkodás maximális időtartamának megsértéséért; harmadszor, válságokhoz vezethet Ukrajnában gazdasági, társadalmi, katonai területeken.

(vb/rbc.ua)