Nem hagyhatta el Iránt Mahsza Amini családja, hogy átvegyék a Szaharov-díjat

Nem hagyhatta el Iránt Mahsza Amini családja, hogy átvegyék a Szaharov-díjat

08:58 December 10, 2023

Események 789 2 хвилини

Українська

Az iráni hatóságok megakadályozták, hogy a tavaly elhunyt Mahsza Amini szülei és testvére Franciaországba utazzanak, hogy nevében átvegyék az Európai Parlament Szaharov-díját – közölte szombaton franciaországi ügyvédjük.

Chirinne Ardakani elmondta, hogy a család tagjainak, akik vízummal is rendelkeztek, pénteken éjjel nem engedték meg, hogy felszálljanak a Franciaországba induló repülőgépre, amellyel a díj átadására utaztak volna, és útleveleiket is elkobozták.

Az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját az emberi jogok, valamint a szólás- és gondolatszabadság védelméért adományozzák. A díjat idén Mahsza Amininek és a Nő, Élet, Szabadság elnevezésű mozgalomban aktív iráni nőknek ítélték oda.

A 22 éves Aminit tavaly szeptemberben őrizetbe vette a teheráni rendőrség azzal a váddal, hogy figyelmen kívül hagyta az ország szigorú, fejkendő viselését előíró törvényeit. Három nappal később egy teheráni kórházban meghalt, miután az őrizetben fizikai bántalmazás érte.

 Halála hatalmas, nők által vezetett tüntetéseket váltott ki Iránban.

A demonstrációkon „Nő, élet, szabadság” jelszóval tiltakoztak a fejkendőviselési törvény és más diszkriminatív jogszabályok ellen. Az iráni kormány azonban szigorúan fellépett a megmozdulások ellen. A díjátadó ünnepség 2023. december 13-án lesz az Európai Parlament strasbourgi üléstermében.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei