Életét vesztette egy ukrajnai állapotos nő Lengyelországban, a rendőrség nyomoz az ügyben

Életét vesztette egy ukrajnai állapotos nő Lengyelországban, a rendőrség nyomoz az ügyben

17:34 December 17, 2023

Események 1100 1 хвилина

Українська

December 13-án életét vesztette Lengyelországban egy 28 éves állapotos nő, a krotoszyni kórházban.

A kerületi ügyészség elmondta, hogy nyomozást indítottak a tragikus esemény pontos körülményeinek feltárása érdekében. Az ügyészség úgy döntött, hogy elkéri az iratokat a kórház különböző osztályaitól, tanúkihallgatást végez, valamint igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot rendelt el. Az eljárás szerint szakértői csoportot hoztak létre, amely az orvosi dokumentációt az orvosok intézkedéseinek helyessége szempontjából tanulmányozza.

Az 1995-ös születésű fiatal nőt december 11-én szállították kórházba, császármetszést végeztek el rajta, állapota folyamatosan romlott, december 13-án pedig életét vesztette. Gyermeke életét sikerült megmenteni.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei