karpat.in.ua

Iránban a benzinkutak 70%-a leállt egy hackertámadás miatt

Iránban a benzinkutak több mint felét kellett üzemen kívül helyezni nagyszabású kibertámadás miatt – jelentette be hétfőn a síita állam olajminisztere.

„A benzinkutak legalább 30 százaléka jelenleg is működik, a többinél pedig már dolgoznak a helyreállításon” – jelentette ki Dzsavád Odzsi az állami televízióban.

Reza Navar, az iráni benzinkutasok szövetségének szóvivője az üzemzavart szoftverhibával indokolta, és megerősítette, hogy folyik a hiba elhárítása. Hozzátette, hogy

egyelőre nem alakult ki üzemanyaghiány, ám arra kérte az embereket, halasszák későbbre a tankolást.
Az iráni állami média arról tudósított, hogy a támadás mögött a – Teherán szerint Izraellel is kapcsolatban álló – Ragadozó Veréb (Gondzsesk-e-Darande) nevű hackercsoport áll.

A média idézte a csoport – angol mellett fárszi nyelven is kiadott – közleményét is, melyben a hackerek azt mondták, a támadás válasz Iránnak és az általa támogatott milíciáknak a térségben elkövetett agressziójára. Úgy fogalmaztak, hogy a síita állam legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah „a tűzzel játszik”.

Az ország kiberbiztonságáért felelős polgári védelem azt közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Iránban utoljára 2021-ben ért kibertámadás benzinkutakat, akkor országszerte hosszú sorok alakultak ki a töltőállomásoknál. Teherán a támadásokkal Izraelt és az Egyesült Államokat vádolta meg.

A Ragadozó Veréb 2022-ben egy délnyugat-iráni acélgyár ellen követett el hackertámadást.

Forrás