Törökországban több száz embert vettek őrizetbe az Iszlám Államhoz kötődésük miatt

Törökországban több száz embert vettek őrizetbe az Iszlám Államhoz kötődésük miatt

21:51 December 22, 2023

Események 767 2 хвилини

Українська

A török hatóságok őrizetbe vettek 304 embert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy 32 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletben – jelentette be pénteken Ali Yerlikaya belügyminiszer.

A gyanúsítottak többségét a három legnagyobb városban, Ankarában, Isztambulban és Izmirben vették őrizetbe 0ľ írta a miniszter az X közösségi platformon. A műveletet a rendőrség hírszerzési és a terrorizmusellenes csoportja közösen hajtotta végre – tette hozzá. Az őrizetbe vettek állampolgárságáról nem osztottak meg információt.

Az Iszlám Állam terjeszkedése során 2014-ben már Irak és Szíria harmadát tartotta ellenőrzése alatt, és ugyan az elmúlt években jelentősen sikerült visszaszorítani őket egy minimális területre, fegyvereseinek támadásai azóta is rendszeresek.

2017. január 1-jén egy isztambuli éjszakai klubot ért támadásban, amelyet az dzsihadisták számlájára írnak a hatóságok, 39-en haltak meg.

A török hatóságok azt követően kezdték el fokozni az Iszlám Állam és az Ankara által szintén terroristának tekintett, de a dzsihadistákkal ellenséges kurd lázadó fegyveresek elleni műveleteket, hogy gyaníthatóan az utóbbiak október 1-jén pokolgépet robbantottak Ankarában, kormányzati épületek közelében.

Törökország rendszeresen hajt végre műveleteket az általa terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törökországi és észak-iraki állásai ellen. „Szeretett nemzetünk békéje, egysége és szolidaritása érdekében nem lesz nyugta a terroristáknak” – jelentette ki Yerlikaya.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei