karpat.in.ua

Négy gyerek és az anyjuk holttestére bukkantak egy lakásban Párizs mellett

Öt holttestet találtak egy lakásban a francia hatóságok a Párizstól nem messze található Meaux-ban – írja az MTI az AFP alapján.

Jean-Baptiste Bladier, a város ügyésze hétfőn arról tájékoztatta a hírügynökséget hogy szándékos emberölés gyanújával indítottak nyomozást.

A helyi sajtó a rendőrségtől úgy tudja, hogy a 33 éves apa szökésben van, körözést adtak ki ellene. A Le Mond cikke szerint a közelmúltban két olyan eset is történt, amikor férfiak gyilkolták meg családtagjaikat a párizsi régióban. November végén egy 41 éves apa ment be a rendőrségre, hogy bevallja három 4 és 11 év közötti lánya meggyilkolását Alfortville-ben. A volt feleségével a gyermekek felügyeleti joga miatt kialakult konfliktusra hivatkozott.

Egy hónappal korábban, októberben egy csendőr megölte három lányát, majd végzett magával Vémars-i otthonában. A pontoise-i ügyészség szerint az események szintén „bonyolult családi környezetben” történtek.

Forrás