karpat.in.ua

Két fiatalt támadott meg négy nyugalmazott katona

A chilei legfelsőbb bíróság pénteken 20 év börtönbüntetésre ítélt négy nyugalmazott katonát két chilei fiatal megtámadásáért a Quemados (a megégetettek) ügyben.

Pénteken a chilei legfelsőbb bíróság 20 év börtönbüntetésre ítélte Pedro Fernandez Dittust, Julio Castańer Gonzalezt, Ivan Figueroa Canobrát és Nelson Medina Galvezt, a Pinochet-rezsim tisztjeit Rojas de Negri meggyilkolásáért és Carmen Gloria Quintana meggyilkolásának kísérletéért.

Az eset 1986. július 2-án, az Augusto Pinochet katonai rendszere elleni nemzetközi tiltakozások hátterében történt. Ezen a napon egy katonai járőr őrizetbe vett, megvert, benzinnel leöntött és felgyújtott két chilei fiatalt. A 18 éves Carmen Gloria Quintana egyetemi hallgató túlélte a súlyos sérüléseket, nem úgy, mint Rodrigo Rojas de Negri, a 19 éves fotós, aki négy nappal később meghalt.

Ez az ítélet „véget vet egy hosszú és nagyon embert próbáló folyamatnak, amelynek során meg kellett dönteni a diktátor által felállított hivatalos elméletet, amely szerint a fiatalok azért gyújtották fel magukat, mert gyújtóbombát viseltek a ruhájuk alatt” – nyilatkozta Nelson Caucoto, az egyik áldozat, Quintana ügyvédje, akit egy helyi rádióállomás idézett. Több mint ötven éve, 1973. szeptember 11-én az Augusto Pinochet tábornok vezette chilei hadsereg megdöntötte Salvador Allende elnök kormányát.

A véres hatalomátvétel és az azt végrehajtó Pinochet tábornok megítélése a mai napig ellentmondásos, és mélyen megosztja a chilei társadalmat. A másfél évtizedig tartó szükségállapot idején legkevesebb 3200 embert meggyilkoltak, tízezreket megkínoztak és börtönbe zártak, egy időre még a főváros stadionját is koncentrációs táborrá alakították.

Forrás