Nem is volt olyan sikeres az amerikai akció a húszik szerint

Nem is volt olyan sikeres az amerikai akció a húszik szerint

19:55 Január 14, 2024

Események 1377 3 хвилини

A húszik szóvivője azt állítja, hogy nem keletkezett anyagi kár, és sérültje sem volt az éjszakai amerikai támadásnak. A lázadók továbbra is megakadályozzák az izraeli kötődésű hajók áthaladását a Vörös-tengeren és az Arab-tengeren.

Az amerikai hadsereg péntek éjszaka csapást mért egy húszi radarállomásra Jemenben – jelentette be szombaton az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom). A húszik szóvivője szerint nem okozott anyagi károkat, és sérültje sem volt a támadásnak.

A Centcom közleménye szerint a célpontot a USS Carney rombolóról indított Tomahawk rakétákkal semmisítették meg, amivel meggyengült a húszik képessége, hogy tengeri hajókat, köztük kereskedelmi hajókat támadhassanak meg.

Tavaly november 19. óta a húszik 28 alkalommal indítottak támadást hajók ellen a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben – emlékeztet a közlemény.

Az éjszakai amerikai támadásnak nincs halálos áldozata, senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett – közölte Mohammed Abdusszalám, az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szóvivője, aki egyben „erős és hatékony” választ ígért.

Előző nap a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat mértek a húszik állásaira. Az erről szóló közös közlemény rámutatott arra, hogy a sorozatos figyelmeztetések ellenére a húszik jogsértő, veszélyes és destabilizáló támadásokat hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, ezért önvédelmi lépés volt a brit–amerikai támadás.

Az amerikai csapás után a húszik szóvivője a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy nem gyakoroltak jelentős hatást a húszik azon képességére, hogy továbbra is megakadályozzák az izraeli kötődésű hajók áthaladását a Vörös-tengeren és az Arab-tengeren.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei