karpat.in.ua

Két 13 éves iskolás lány megrontásának gyanújával vettek őrizetbe egy 50 éves férfit Kijevben

Két 13 éves kislány megrontásával gyanúsít az ügyészség egy 50 éves kijevi férfit, aki pornográf fénykép- és videofelvételeket is készített az egyik kiskorú részvételével – adta hírül hétfőn honlapján a kijevi városi ügyészség.

A közlemény szerint a nyomozás megállapította, hogy a gyanúsított bevásárlás közben ismerkedett meg a két kiskorú lánnyal egy üzletben, miközben elkérte a telefonszámaikat. Később sms-eket küldözgetett a lányoknak, majd meghívta őket a lakására, ahol alkohollal kínálta a kiskorúakat, zoofil tartalmú videókat mutatott nekik és szexuális kapcsolat létesítésére beszélte rá őket.

A vizsgálat azt is bebizonyította, hogy a férfi a kislányok egyikének megrontását hónapokon át folytatta, szexuális jellegű szolgáltatások nyújtására kényszerítve más személyek számára. Ebből a célból a lányt bejelentette egy szexuális szolgáltatások nyújtására szakosodott internetes oldalra, ahol a sértett nevében férfiakkal levelezett, elküldte nekik a lány meztelen fotóit és szexuális jellegű szolgáltatásokat ajánlott pénzért.

A Nemzeti Rendőrség kijevi főosztályával közösen folytatott nyomozás eredményeként a perverz férfit őrizetbe vették kiskorúak megrontásának alapos gyanújával – közölte az ügyészség

(vb/kyiv.gp.gov.ua)