Összeütközött a brit haditengerészet két hadihajója Bahrein kikötőjében

Összeütközött a brit haditengerészet két hadihajója Bahrein kikötőjében

09:09 Január 21, 2024

Események 1118 3 хвилини

Українська

A brit Királyi Haditengerészet két aknaelhárító hajója ütközött össze Bahreinben dokkolás közben, az egyik hajót videóra vették, amint hátramenetben belehajtott a másikba.

A brit hadsereg szóvivője megerősítette az esetet, és elmondta, hogy a baleset okát még vizsgálják.

Az incidens csütörtökön történt, amikor a HMS Chiddingfold, egy Hunt-osztályú aknamentewsítő hajó megpróbált dokkolni az öböl menti szigetállamban egy meg nem nevezett helyen. Az interneten terjedő felvételen látható, amint a Chiddingfold a Sandown-osztályú HMS Bangor aknaelhárító orrának ütközött, hangos csattanást okozva.

A UK Defence Journal által idézett, meg nem nevezett katonai forrás azt mondta, hogy csapatokat küldtek a károk felülvizsgálatára és a javítási terv kidolgozására. A Királyi Haditengerészet szóvivője pénteken kiadott közleményében szintén foglalkozott a balesettel.

„Tudomásunk van egy incidensről, amely két, Bahreinben egymás mellett haladó aknaelhárítót érint. Az incidensnek nincsenek sérültjei, és nem lenne helyénvaló további kommentárokat fűzni, amíg a vizsgálatok folyamatban vannak“ – mondta a szóvivő.

A baleset utóhatását egy másik képen is megörökítették, amelyen a Bangor hajótestén egy jókora lyuk látható.

A haditengerészeti aknák felkutatására és megsemmisítésére tervezett HMS Chiddingfoldot üveggel megerősített műanyagból és más nem vasból készült, hogy csökkentse mágneses jelét. A Hunt-osztályú aknakereső az 1980-as években állt szolgálatba, és másodlagos szerepet tölt be tengeri járőrhajóként. Továbbra is London egyik elsődleges aknakereső hajója, amelyet egy sor korszerűsítést követően korszerű, a hajótestre szerelt szonárral szereltek fel.

A Bangort eközben 2000-ben állították szolgálatba, és akár 200 méteres mélységben is aknákat keres. A hajó 2011-ben részt vett a líbiai partok előtti járőrözésben az észak-afrikai államban végrehajtott NATO-beavatkozás során, amikor iszlamista fegyveresek erőszakkal megdöntötték és meggyilkolták Muammar Kadhafi sokéves vezetőt. A Sandown-osztályú aknaelhárító hajó SeaFox haditengerészeti drónokat hordoz, amelyeket az aknamentesítő búvárok segítségére használnak a robbanóanyagok ártalmatlanítása során.

(ma.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei