karpat.in.ua

Lövöldözött egy férfi Los Angelesben

A tragikus incidens szombaton történt, s bár a rendőrség pillanatok alatt kiérkezett a helyszínre, már nem tudtak segíteni az áldozatokon.

Los Angeles Times jelentése szerint a helyi rendőrség szombaton helyi idő szerint este 7 órakor reagált egy segélyhívásra, mely szerint lövöldözés történt a Lerdo Avenue 11600-as tömbjében. A helyszínre kiérkező egyenruhások már nem tudtak segíteni az áldozatokon, összesen négy ember vesztette életét.

A rendőrség megosztotta, amikor kiérkeztek a helyszínre, hiába kopogtattak, senki sem nyitott ajtót, így erőszakkal kellett bejutniuk az ingatlanba. Az egyenruhások a lakásban három áldozatot találtak, köztük egy negyvenes évei végén járó férfit és két nőt – az egyik a negyvenes évei végén járó, a másik pedig 80 év körüli – lőtt sebekkel.

A ház egy másik részében a rendőrök egy 80-as évei végén járó idős férfi holttestére bukkantak, aki szintén lőtt seb következtében vesztette életét. A hatóságok a nyomozás során megállapították, hogy az idős férfi volt a felelős a többi áldozat haláláért, majd öngyilkosságot követett el.

Kelly Muniz Los Angeles-i rendőrkapitány a tragédia kapcsán tartott sajtótájékoztatón megosztotta, hogy az ingatlanban megtalálták a szemtanút is, akinek nem esett baja a lövöldözésben, s képes volt elbarikádozni magát, majd ő értesítette a rendőrséget is. Az áldozatok személyazonosságát és az indítékot egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Forrás