Kolumbia: megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét az elnök hívei

Kolumbia: megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét az elnök hívei

16:15 Február 9, 2024

Események 915 3 хвилини

Українська

Gustavo Petro elnök több ezer híve vonult utcára országszerte, akik új főügyészt követeltek Francisco Barbosa helyett. Az épületbe nem sikerült behatolni, a főbejáratot eltorlaszolták, egy kijutni próbáló bírót kővel dobáltak meg. Könnygázzal oszlatta fel a tömeget a rendőrség.

Kolumbiában az államfő hívei csütörtökön megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét Bogotában, miután a bírák bejelentették, hogy nem sikerült szavazniuk az új főügyész személyéről.

Gustavo Petro elnök több ezer híve vonult utcára országszerte, akik új főügyészt követeltek Francisco Barbosa helyett. Barbosát azzal vádolják, hogy megpróbálta elmozdítani Petrót a székéből. Petro az X-en tagadta, hogy a szavazás befolyásolására törekedne, valamint azt, hogy ő hívta volna utcára az embereket. Az elnök és Barbosa között hónapok óta feszült a viszony.

A tiltakozások a testület bejelentését követően robbantak ki, mely szerint Francisco Barbosa leköszönő főügyész utódját ismét nem sikerült megválasztani, és legközelebb február végén szavaznak az ügyben.

Az épületbe való behatolás sikertelen volt, melynek főbejáratát eltorlaszolták, egy kijutni próbáló bírót pedig kővel dobáltak meg helyszín beszámolók szerint. összegyűlt tömeget könnygáz bevetésével oszlatta fel a rendőrség.

Januárban az elnök legidősebb fia, Nicolás ellen emeltek vádat, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer-kereskedelemből származó pénzeket fogadott el a 2022-es elnökválasztási kampány során.

Francisco Mora szakszervezeti elnök, aki jelen volt a tüntetésen, azt nyilatkozta a sajtónak, hogy követelik a jelenlegi főügyész távozását és új főügyész megválasztását.

A legfelsőbb bíróság elnöke, Gerson Chaverra (aki egyébként szintén bent rekedt az épületben) elítélte a megmozdulást, és kijelentette, nem enged sem a nyomásnak, sem a támadásoknak, sem a fenyegetésnek.

(MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei