karpat.in.ua

Indiában hét ember erőszakolt meg egy spanyol utazási bloggert

Megtámadtak Indiában egy spanyol házaspárt, akik motorkerékpárokkal utaztak át Ázsián és blogot vezettek. A nő elmondása szerint heten erőszakolták meg, férjét pedig megverték.

Erről az EFE spanyol hírügynökség és az NDTV indiai tévécsatorna számolt be.

Körülbelül öt évvel ezelőtt a pár ambiciózus célt tűzött ki maga elé: körbe akarják utazni a világot motorkerékpárokkal. Instagram-oldalukon olvashatjuk, hogy már 66 országban jártak, 170 ezer kilométert megtéve.

Az utazók már megtették a Spanyolországtól Pakisztánig tartó távolságot, útban voltak Banglades felé, és a tervek szerint Nepálba is el akartak látogatni. Indiában tartózkodtak, amikor a tragédia történt.

A pár egy távoli helyen vert sátrat Jharkhand Dumkánál. A bloggerek szerint ott támadták meg őket ismeretlenek március 2-án éjjel.

A 28 éves utazó elmondta, hogy hét férfi erőszakolta meg, 64 éves párját pedig megverték.

Az áldozatoknak sikerült felvenniük a kapcsolatot a járőrökkel, és helyi idő szerint hajnali 2 körül szállították őket a helyi kórházba.

Az utazókat egy állami vendégházban helyezték el. Eközben a bűnüldöző szervek tisztjei nyomozást indítottak, március 3-án, vasárnap három gyanúsított őrizetbe vételéről tájékoztatták a közmédiát.

A támadás felháborodást váltott ki a közösségi médiában, rávilágítva a szexuális erőszak veszélyére Indiában.

David Joseph Wolodzko amerikai író és újságíró azt írta, hogy „a szexuális agresszió mértéke, amelyet több éven át Indiában élve tapasztalt, semmihez sem hasonlított”.

Az író viszon kijelentette, hogy szereti Indiát, „mindig is az egyik kedvenc helye lesz a világon”, de azt tanácsolta a nőknek, hogy ne menjenek oda egyedül.