karpat.in.ua

251 gyereket mentettek ki egy zimbabwei szektából

A zimbabwei hatóságok 251 gyereket mentettek ki egy magát prófétának beállító férfi szektájából, ahol gyerekmunkára kényszerítették őket – közölte a helyi rendőrség csütörtökön.

Fotó: AP

A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem. A szekta által irányított farmon 16 azonosítatlan sírt is találtak, köztük hét csecsemőjét is.

Paul Nyathi, a helyi rendőrség szóvivője nyilatkozatában azt közölte: az Ishmael Chokurongewra néven ismert, most 56 éves önjelölt próféta több mint ezer fős szektát vezetett a fővárostól, Hararétól nagyjából 34 kilométerre fekvő farmon, ahol a kimenekített gyerekek és a többi hívő élt.

Fotó: AP

„A gyerekeket a szektavezetés különféle fizikai munkákra fogta be” – folytatta Nyathi, hozzátéve; „a rendőrség megállapította, hogy az iskoláskorú gyerekek egyike sem részesült hagyományos oktatásban, ehelyett alantas fizikai munkára kényszerítették őket az élethez szükséges tudás megszerzésének nevében”.

A rendőrség azt közölte még kedden ütöttek rajta a szektán, Chokurongewrát és hét társát pedig letartóztatták a többi közt gyermekbántalmazás vádjával. Nyathi szerint a nyomozás előrehaladtával hoznak majd nyilvánosságra további információkat.