Felfüggesztették a fukusimai erőmű hűtővizének leengedését miútán földrengés történt a térségbe

Felfüggesztették a fukusimai erőmű hűtővizének leengedését miútán földrengés történt a térségbe

15:51 Március 15, 2024

Események 431 2 хвилини

Українська

A fukusimai atomerőművet üzemeltető tokiói elektromos művek (TEPCO) pénteken bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztik a létesítmény hűtővizének óceánba engedését, miután a térségben 5,8-as erősségű földrengést észleltek.

A TEPCO a lépést elővigyázatossággal indokolta, hozzátéve, hogy a műveletet várhatóan a nap folyamán újrakezdik.

A földrengést japán idő szerint hajnalban Fukusima prefektúra part menti részén észlelték, szökőárriadót azonban nem rendeltek el, a TEPCO pedig bejelentette, hogy a földmozgás nem okozott semmiféle rendellenességet a létesítményben. Ezt később Japán nukleáris biztonságért felelős ügynöksége (NRA) is megerősítette.

A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben földrengés és szökőár miatt magolvadás következett be, a reaktorokat sikerült leállítani, de továbbra is hűteni kellett őket. Mivel a hűtővizet már nem volt hol tárolni, azt 30 év alatt fokozatosan, megtisztítva, fokozott ellenőrzés mellett egy kilométerre a parttól a tengerbe eresztik.

A tisztított hűtővíz leengedésének negyedik szakasza a korábbi tervek szerint vasárnap érne véget. A várhatóan évtizedekig tartó folyamat ellen a helyi halászok, valamint a szomszédos országok többször tiltakoztak.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei