karpat.in.ua

Tiltakoznak a mozgósítás ellen a kárpátaljai nők

Két kárpátaljai településen is lezárták az utat a nők, akik a mozgósítás ellen tiltakoztak. A hölgyek megállás nélkül sétáltak a zebrán Beregrákoson és Beregváron. A hatóságoknak már sikerült feloldaniuk az útlezárást.

A hírt Anna Dan, a megyei nemzeti rendőrség szóvivője közölte. Elmondása szerint az útlezárás kijevi idő szerint 10.30-kor kezdődött, a helyszínre azonnal kiérkeztek a járőrök. Körülbelül 12 órakor sikerült beindítani a forgalmat Beregvárnál, valamivel később, 13 óra magasságában pedig Beregrákoson is.

A szóvivő nem osztott meg további részleteket, és nem közölte a nyilvánossággal a tüntetők követeléseit, az esetet azonban nyilvántartásba vették és eljárást indítanak az ügyben. Elmondta, hogy már azonosították a tüntetés szervezőit, azonban még senkit nem tartóztattak le.

A helyszínről Vitalij Hlahola újságíró osztott meg felvételeket.