A svájci Alpokban újra emberéleteket követelt egy lavina

A svájci Alpokban újra emberéleteket követelt egy lavina

22:35 Április 2, 2024

Események 875 2 хвилини

Українська

A svájci Alpokban, Zermatt környékén egy lavinában három ember vesztette életét – jelentette be a helyi rendőrség.

Egy negyedik személyt sikerült élve, de sérülésekkel kimenteni a hótömegek alól.

A lavina hétfőn délután sodort el több embert, aminek nyomán a hatóságok nagyszabású kutató-mentő műveletet indítottak. A holttestek e munkálatok során kerültek elő – ismertette Wallis kanton szóvivője. A helyi hatóságok a reggel folyamán egyébként fokozott lavinaveszélyre figyelmeztettek.

Egyelőre még nem tudni, hogy lehetnek-e további áldozatai is a hóomlásnak. A hatóságok az éjszakára felfüggesztették a műveletet azzal, hogy kedd reggel újraértékelik majd a helyzetet.

Az áldozatok állampolgárságáról nem tettek közzé információkat. Zermatt népszerű hegyi üdülőhely, amely a világ minden tájáról vonzza a síelni vágyó turistákat.

Svájcban 14-en vesztették életüket lavinákkal kapcsolatos 12 balesetben márciussal bezárólag a télen.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei