Elsöpörték az El Nino árvizei Tanzániát és Kenyát – több mint 100 halott

Elsöpörték az El Nino árvizei Tanzániát és Kenyát – több mint 100 halott

11:25 Április 27, 2024

Események 417 3 хвилини

Tanzánia miniszterelnöke, Kassim Majaliwa elmondta, hogy az El Nino által okozott heves esőzések erős széllel, árvizekkel és földcsuszamlásokkal sújtották Tanzániát, ami már több mint száz ember életét követelte és jelentős károkat okozott az országban. Kenyát is érintette az árvíz, ahol legkevesebb 32 ember halt meg villámárvíz következtében.

Több mint száz ember vesztette életét és több mint kétszázan megsérültek a tanzániai áradásokban – közölte csütörtökön Kassim Majaliwa, az ország miniszterelnöke. Több mint 10 000 ház sérült meg, és több mint 200 000 embert érintett, mondta a miniszterelnök a tanzániai parlamentben a fővárosban, Dodomában.

Kassim Majaliwa hozzátette, hogy „a heves El Nino esőzések, amelyeket erős szél, valamint áradások és földcsuszamlások kísértek az ország különböző részein, jelentős károkat okoztak”. „Ezek közé tartoznak a halálesetek, a terméskárok, az épületekben és lakóházakban, az infrastruktúrában – például az utakban, hidakban és vasutakban – keletkezett károk” – mondta Majaliwa a CNN szerint.

A miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint az áradásoknak 155 halálos áldozata és legalább 236 sérültje van. 

Az árvíz Kenyát is érintette, amely Kelet-Afrikában Tanzániával közös határon fekszik. Keddig legalább 32 ember halt meg az áradások következtében Kenyában az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHR) szerint. Kenyában március közepe óta heves esőzéseket regisztráltak, de a felhőszakadások az elmúlt héten fokozódtak, ami tömeges áradásokhoz vezetett, amelyek mintegy 103 500 embert érintettek.

A kenyai Vöröskereszt szerint a márciusi áradás kezdete óta több mint 188 mentést hajtottak végre. A kenyai főváros, Nairobi egyes útjait szerdán lezárták, és több városrész víz alatt maradt az újabb heves esőzések után. A Kenya Railways országszerte felfüggesztette az ingázó vonatok közlekedését.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei