Három nő vesztette életét egy tragikus amerikai autóbalesetben

Három nő vesztette életét egy tragikus amerikai autóbalesetben

20:22 Április 27, 2024

Események 523 2 хвилини

Українська

Három indiai nő vesztette életét abban az autóbalesetben, ami az Egyesült Államokban történt.

Olyan súlyosak voltak a sérüléseik, hogy már nem lehetett rajtuk segíteni, életüket vesztették. Rekhaben Patel, Sangitaben Patel és Manishaben Patel Gujaratból érkeztek, akiket most sokan gyászolnak a baleset után.

Egy SUV-b an ülte, ami letért az útról, felugratott egy töltésre, onnan pedig legalább 20 méteres magasságból a híd túloldalán lévő fák közé csapódott. A rendőség azt mondja, az autó a megengedett sebesség felett haladt, és más jármű nem volt érintett a tragikus balesetben, amiről a Hindustan Times is beszámolt.

Végül az összeroncsolódott autó egy fának ütközve állt meg. Egyelőre tisztázatlan, miért hajtott ilyen gyorsan a vezető, és hogyan vesztette el az uralmát a jármű felett, ami teljesen összeroncsolódott. A szakértők a nyomokat analizálva hamar megállapították, hogy az autós jócskán átlépte a sebességhatárt.

A balesetnek egyetlen túlélője van, akit kórházba szállították, de az állapotáról nem érkezett hír. Lehetséges, hogy a sérült később teljesen rávilágíthat arra, mi történt, függően attól, van-e emléke az incidensről. Jelenleg azt sem tudni, hogy a túlélő az utasok között foglalt helyet vagy ő vezette a járművet.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei