Diákokat raboltak el Etiópiában

Diákokat raboltak el Etiópiában

12:34 Július 9, 2024

Események 368 3 хвилини

Українська

Három busz utasait, főként diákokat rabolták el az Oromia régióban. A váltságdíj hatmillió forintos összeggel megegyező etióp birr.

Több mint száz embert, köztük diákokat hurcoltak el Etiópia forrongó régióiban a múlt héten, hogy váltságdíjat követeljenek értük – közölte hétfőn az Egyesült Államok addisz-abebai nagykövete. Mint mondta, szórványos összecsapások is voltak.

A tigréi régiónak viszonylagos stabilitást adó, 2022 novemberében született békemegállapodás ellenére Abij Ahmed etióp miniszterelnök kormányzatának nem sikerült az ország más forrongó térségeiben is szavatolni a biztonságot.

Tavaly az ENSZ adatai szerint több 1300-an vesztették életüket a különösen Oromia és Amhara régiókat sújtó erőszakban.

„Az Oromia és Amhara régiókban utóbbi időben történt gyakori emberrablások mutatják, hogy az elhúzódó konfliktus felbátorítja a bűnözőket és gyengíti a jogállamiságot” – húzta alá Ervin Massinga amerikai nagykövet az X-en tett bejegyzésében.

 A múlt héten száznál is több diákot, illetve utazót hurcoltak el váltságdíj reményében – tette hozzá.

Szerdán három buszt tartóztattak fel ismeretlen fegyveresek Oromia régióban, nagyjából 120 kilométerre északra a fővárostól, Addisz-Abebától – mondta a Debark Egyetem egyik hallgatója, akinek később sikerült elmenekülnie és elrejtőznie egy közeli erdőségben. Beszámolója szerint az oromó nyelven beszélő fegyveresek botokkal verték és hajtották ki a járművekből az utasokat.

Hozzátette, hogy a tettesek hajviselete hasonlított az ENSZ által emberijogi jogsértések elkövetésével vádolt Oromó Felszabadítási Hadsereg (OLA) nevű lázadócsoport harcosainak hajviseletéhez.

Az egyetemi diák szerint az emberrablók egymillió birrt, vagyis nagyjából hatmillió forintnak megfelelő összeget követelnek a foglyok elengedéséért – értesült az MTI.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei