Eddig nem látott felvételek jelentek meg a 9/11 katasztrófáról

Eddig nem látott felvételek jelentek meg a 9/11 katasztrófáról

11:01 Augusztus 13, 2024

Események 571 3 хвилини

Majdnem 23 év elteltével posztolta a szeptember 11-én készített videofelvételét az ikertornyok leomlásáról egy akkor 24 éves amerikai szemtanú. Ilyen szögből még senki nem láthatta a pusztítást.

2001. szeptember 11-én reggel Kei Sugimoto azért kelt fel, hogy odébb álljon az autójával és elkerülje a parkolási bírságot New Yorkban. Ahogy kilépett az utcára, a szokásos városi nyüzsgés helyett egyre növekvő tömeg fogadta, akik mind ugyanabba az irányba néztek. Ekkor történt, hogy a világ legikonikusabb épületei, a Világkereskedelmi Központ tornyai ellen végrehajtották a történelem egyik legsúlyosabb terrortámadását. A férfi pedig éppen akkor fotózott, amikor belerepült a gép az ikertornyok egyikébe – ismertette a Femina.

Sugimoto először csak egy tűzre gyanakodott, amikor látta, hogy a North Tower lángokban áll. Csak akkor döbbent rá, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik, amikor 15 perccel később a második repülőgép becsapódott a South Tower-be. Ekkor már világossá vált számára, hogy terrortámadás történt.

Miután a második gép is becsapódott, Kei visszarohant lakásába a kamerájáért és a tetőn állva rögzítette az eseményeket.

Közel 23 évvel később Kei Sugimoto úgy döntött, hogy digitalizálja régi videokazettáit, és feltölti a felvételt a YouTube-ra. Bár eleinte kételyei támadtak, hogy nyilvánosságra hozza-e a videót, végül a 9/11 történelmi archiválásának fontossága mellett döntött.

Sugimoto számára a felvételek újranézése „sokkoló” és „traumatizáló” volt, de úgy érezte, hogy kötelessége megosztani ezeket a képsorokat, hogy a jövő generációi is láthassák, mi történt azon a tragikus napon.

Függetlenül attól, hogy jó vagy rossz hírekről van szó, fontos megőrizni a történelmet – mondta a Ladbible oldalán.

Számára egyébként a legmegdöbbentőbb pillanat az volt, amikor látta, hogy a tornyok összeomlanak. Mint hozzátette, soha nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet, és feltételezte, hogy addigra már mindenkit evakuáltak az épületekből.

(economx.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei