A német rendőrség kiadta a nemi erőszakot elkövetők névlistáját

A német rendőrség kiadta a nemi erőszakot elkövetők névlistáját

13:09 Szeptember 9, 2024

Események 436 3 хвилини

Az észak-rajna–vesztfáliai (NRW) rendőrség tavaly több mint kétszáz csoportos nemi erőszakot vett nyilvántartásba. Az ellenzéki AfD képviselőinek kérésére a tartományi belügyminisztérium a héten közzétett egy listát, amely a gyanúsítottak keresztneveit tartalmazza. Ebből kiderül, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek 78 százaléka arab, szír vagy török keresztnéven került a nyilvántartásba.

Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában 2023-ban 209 csoportos nemi erőszakról vagy nemi erőszak kísérletéről tettek rendőrségi bejelentést. Ezekkel kapcsolatosan 155 gyanúsítottat tartanak nyilván, akik közül 84 magát útlevéllel igazoló külföldi, 71 pedig papíron német állampolgár volt. Mivel a német rendőrség ezen túlmenően – a személyiségi jogok védelmére nyilatkozva – nem ad ki olyan kimutatást, amely rávilágítana a gyanúsítottak migrációs hátterére, az Alternatíva Németországért (AfD) adatigénylési kérelmet nyújtott be a tartományi parlamentben – számolt be a Die Welt.

Herbert Reul (CDU) tartományi belügyminiszter szerdán közzétett válaszából kiderül:

míg a német állampolgárságú gyanúsítottak jellemzően német nevet viselnek, a listán feltűnően sok az Ahmed, Bilal, Burak, Ibrahim vagy Mohamed keresztnevű elkövető.

A csoportos nemi erőszakkal gyanúsítottak listája Észak-Rajna–Vesztfália tartományban 2023-ban (Forrás: Die Welt)

A Die Welt szerint a listán 37 olyan német állampolgár neve szerepel, akik minden valószínűség szerint részben vagy egészben migrációs háttérrel rendelkeznek. Az elkövetők túlnyomó része arab vagy török, kisebb részük kelet-európai.

A 155 migrációs háttérrel rendelkező bűnelkövető közül az utóbbiak 121-et, azaz 78,1 százalékot tesznek ki.

A lap emlékeztet, hogy mindeddig nem állt rendelkezésre a gyanúsítottak nemzetiségére utaló lista. Ennek oka, hogy a szövetségi és a tartományi rendőrségek és a kormány által évente közzétett bűnügyi statisztikákban csak a gyanúsítottak állampolgárságáról adnak információt, de a valós családi hátterükről nem.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei