Tűzoltók rekedtek a lángok között Portugáliában

Tűzoltók rekedtek a lángok között Portugáliában

11:02 Szeptember 18, 2024

Események 556 3 хвилини

Українська

Hét ember meghalt és több mint ötvenen megsérültek a Portugália középső és északi részén pusztító erdőtüzekben – közölték a helyi hatóságok, miután kedden három tűzoltó életét vesztette, amikor járművükkel Nelas közelében a lángok között rekedtek.

A hatóságok szerint eddig összesen 20 ezer hektáron harapództak el a lángok, és két vasútvonalon, illetve több autópályán is lezárásokra volt szükség, köztük a Lisszabon és Porto közötti autópálya egy részén is. Luís Montenegro, Portugália miniszterelnöke, aki a kialakult helyzet miatt lemondta keddi programjait, hangsúlyozta: országa nagyon nehéz napok elé néz, az erdőtüzek miatt kihirdetett veszélyhelyzetet pedig csütörtökig meghosszabbították.

Ugyan év elején és nyáron is sok csapadék esett, így Portugáliába kevesebb erdőtűz volt, mint tavaly, de a hétvégén a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet a rendkívül alacsony páratartalommal és az erős széllel társulva kedvezett a tüzek kialakulásának. Beszámolók szerint csak Aveiro környékén több mint 10 ezer hektárnyi erdőt és bozótost emésztettek fel a lángok két nap alatt, ami nagyjából megegyezik azzal, mintha összeadjuk, hogy idén egész országban mekkora területen pusztítottak erdőtüzek.

A Guardian szerint Portugáliában összesen 5300 tűzoltót mozgósítottak, Franciaország, Olaszország és Spanyolország pedig nyolc, vízzel oltani képes repülőgépet küldött segítségképpen. Hozzátették, miután a 2017-es erdőtüzek 64 emberéletet követeltek, a portugál kormány tízszeresére növelte a tűzmegelőzésre szánt forrásokat, és megduplázta a tűzoltásra szánt költségvetést.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei