Egy szír migráns több mint 30 embert sebesített meg Németországban, gyerekek vannak életveszélyben

Egy szír migráns több mint 30 embert sebesített meg Németországban, gyerekek vannak életveszélyben

08:30 Szeptember 30, 2024

Események 620 3 хвилини

Українська

31 embert sebesített meg egy szír migráns Essenben szombaton délután, két gyerek életveszélyben van. A támadó házakba ment be, gyújtogatott, egy furgonnal épületeknek hajtott, majd machetével támadt járókelőkre.

 „A rendőrség nem tudja, hogy mi áll a felfoghatatlan ügy hátterében, de nyilvánvalóan hasonló, mint a számtalan korábbi eset mögött” – írja a Mandiner a Bild cikkére hivatkozva.

A támadó szombaton délután 5 óra körül az Altenessener Strasse és a Pielsticker Strasse sarkán lévő lakóházban gyújtott tüzet, majd a Zollvereinstrasse felé hajtott, ott egy másik házban is felgyújtott valamit.

 Aznap összesen 29 ember sérült meg a tűzesetekben, de a tűzoltóság most már 31 sérültről beszélt.

A szülők az ereszcsatornáról adták le gyerekeiket egy segítő karjaiba, kettő közülük ennek ellenére még most is életveszélyben van – írta a lap. A férfi ezután a Katernberger Strasse felé indult, ahol furgonjával nekiment egy zöldségesüzletnek, majd visszatolatott és újra nekiment. Ezt követően egy másik bolt felé vette az irányt, ahol elővett egy bozótvágó kést, és azzal fenyegetőzött.

A rendőrségnek sikerült elfogni, kezén égési sérülések voltak.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei