Tízen meghaltak liszteriózisban az Egyesült Államokban

Tízen meghaltak liszteriózisban az Egyesült Államokban

19:30 Szeptember 30, 2024

Események 521 4 хвилини

A Boar’s Head vállalat termékeit visszahívták liszteriózis-járvány kitörése miatt, melynek következtében 59 embert szállítottak kórházba, köztük tízen meghaltak. Emiatt demokrata politikusok számonkérték a mezőgazdasági és az igazságügyi minisztériumot, hogy vonják felelősségre a céget.

Az Amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szerint egy New York-i haláleset összefüggésbe hozható a liszteriózis-járvánnyal, amelyet a Boar’s Head csemegehús okozhatott, amit azóta visszahívtak. Összesen 59 embert szállítottak kórházba 19 államban, és tíz halálos áldozata van eddig a fertőzéseknek − írta meg a CNN.

A lisztéria baktérium liszteriózist okoz, amely az Egyesült Államokban a harmadik vezető halálozási ok az élelmiszerekhez kötődő megbetegedések között. A tünetek között szerepelhet láz, izomfájdalom és fáradtság. A fertőzés merev nyakat, fejfájást, zavartságot vagy görcsöket is okozhat.

Az esetek tényleges száma jóval magasabbra nőhet még, ugyanis a liszteriózis tünetei tíz hét múlva is jelentkezhetnek.

A fertőzöttek egy része tünetmentesen vészelik át a betegséget, ezért több időbe telik, mire megállapítható egy járvány kitörése.

Richard Blumenthal szenátor és Rosa DeLauro képviselő csütörtökön az amerikai mezőgazdasági minisztériumnak eljuttatott levelében azt kérte, hogy vonják felelősségre a Boar’s Headet a liszteriózisjárvány kitörésével kapcsolatban.

Elfogadhatatlan, hogy a Boar’s Head nem tett elegendő intézkedést az ismételt jogsértésekhez vezető körülmények orvoslására

− fogalmaztak demokrata politikusok levelükben, valamint kérték, hogy szolgáltassanak igazságot a fogyasztóknak.

Az Amerikai Élelmiszer-biztonsági Ellenőrző Szolgálat több jogsértést írt le, mint például rovarokat, penészgombát, „véres tócsákat a padlón”, „avas szagot a hűtőben”. A következő jelentés súlyos hiányosságot állapított meg a Boar’s Head állapotával kapcsolatban, rozsdás berendezések, lepattogzó festék, lyukak a falakon, páralecsapódás, melyek közvetlen veszélyt jelentenek. Már ekkor felhívták a cég figyelmét ezen problémák megoldására.

A virginiai üzemet júliusban emiatt bezárták, és termékvisszahívás is történt.

Blumenthal és DeLauro megjegyezte, hogy az élelmiszer-biztonsági szolgálat továbbra is engedélyezte a cég működését. Csütörtökön újabb levélben követeltek ellenőrzéseket a liszteriózis kapcsán. A hivatal szóvivője elmondta, hogy a közegészségügy és a vállalat elszámoltathatósága iránti aggodalmat ő is osztja.

A fogyasztóknak írott levelében a Boar’s Head a visszahívást „vállalatunk történetének sötét pillanata”-ként említette. „Továbbra is szilárdan kitartunk vásárlóink, valamint termékeink biztonsága és minősége iránti elkötelezettségünk mellett” − áll a cég levelében. „Eltökélt szándékunk, hogy tanuljunk ebből a tapasztalatból, és megerősödve kerüljünk ki belőle.”

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei