Újabb rejtélyes baleset érte az európai kritikus infrastruktúrát
Finnországban két helyen is elszakadt egy üvegszálas internetkábel, a GlobalConnect dolgozik a kábelek javításán – közölte kedden a digitális infrastruktúra és adatkommunikációs szolgáltató a Reuters beszámolója szerint. Az eset azért is érdekes, mert nemrégiben szabotázsgyanús kábelszakadások történtek a Balti-tengeren, amely szintén a finneket érintette.
A most érintett kábel két helyen szakadt meg.
Ez jelentős kiesést okozott Finnországban – közölte a GlobalConnect a honlapján, hozzátéve, hogy a mostani eset tengeri kábeleket nem érintett. Az incidensek helyi idő szerint hétfő délután történtek, és a javítási munkálatok azóta már folyamatban vannak – tették hozzá.
A két sérülés közül az egyiket kedd reggelre sikerült kijavítani, míg a cég még mindig dolgozik a második kijavításán.
A Balti-tengeren nemrégiben két tenger alatti optikai kábel szakadt meg, ekkor azonnal felmerült a lehetséges szabotázs gyanúja is, erről részletesen itt írtunk. Bár ebben az ügyben elsőre többen Oroszországra gyanakodtak, végül kiderült, hogy egy kínai teherhajó járt az érintett területeken az incidensek idején. Az eset rávilágít az európai kritikus infrastruktúra sebezhetőségére, amely infrastruktúrát a Nyugat ellenfelei anélkül tudnak támadni, hogy ezzel háború kitörését kockáztatnák.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás