Kínai halászhajót térítettek el szomáliai kalózok
Egy szomáliai tisztségviselő keddi tájékoztatása szerint szomáliai kalózok tízmillió dollár váltságdíjat követelnek egy eltérített kínai halászhajó 18 fős legénységéért.
A halászhajót Szomália északkeleti partjainál foglalták el a tengeri rablók még november végén. A bűnözők egyben felvételeket is közzétettek a közösségi médiában a legénység – fegyveresek által közrefogott – tagjairól a hajó fedélzetén. A halászhajót a félautonóm Puntföld Hszafún nevű körzetének partjaihoz vitték. A túszok azóta is a fedélzeten tartózkodnak. A hajó biztonsági személyzete később átállt a partvidék fegyvereseihez.
A szomáliai kormány illetékese elmondta, hogy a hajó 2020-ban kapott halászati engedélyt a puntföldi hatóságoktól, de ez időközben lejárt.
Az Európai Unió kalózellenes haditengerészeti missziója, az Eunavfor Atalanta a múlt héten tengeri rablásnak minősítette az esetet.
A szomáliai kalózok 2008 és 2018 között okozták a legnagyobb felfordulást a kelet-afrikai ország hosszú partvonala mentén, a 2008-ban indult Eunavfor Atalanta fedőnevű, kalózok elleni műveletnek köszönhetően azonban jelentősen sikerült visszaszorítani a tengeri rablók tevékenységét.
(MTI)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás