Kiskorút erőszakolt meg egy odesszai rendőrfelügyelő

Kiskorút erőszakolt meg egy odesszai rendőrfelügyelő

11:03 Július 17, 2020

Események 4653 2 хвилини

Українська

Az Állami Nyomozó Iroda Mikolajiv megyei dolgozói és a nemzeti rendőrség Odessza megyei alkalmazottjai tájékoztattak egy odesszai rendőrfőnököt az ellene indult eljárásról. A tisztségviselőt egy kiskorú szexuális zaklatásával vádolják.

A nyomozás során kiderült, hogy az említett kiskorúval a férfi a rendőrkapitányságon ismerkedett meg, miután a fiatal édesanyja bejelentette lány eltűnését. A hatóságok adminisztratív protokollt állítottak ki az édesanyára, majd pedig megelőző beszélgetést folytattak az eltűnttel.

Az eset februárban történt. A vádlott, aki akkor rendőrkapitányként tevékenykedett, arra kényszerítette a fiatalkorú lányt, hogy látogassa meg őt otthonában, ahol megerőszakolta, majd pedig elvitte egy buszmegállóra. Néhány nappal később az áldozat feljelentést tett. Az ügyben továbbra is folynak a vizsgálatok – közölte az Állami Nyomozó Iroda.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei