Karácsonyi ünneplők közé hajtott egy autós Magdeburgban

Karácsonyi ünneplők közé hajtott egy autós Magdeburgban

10:30 December 21, 2024

Események 250 3 хвилини

Українська

Többen meghaltak és megsérültek, amikor pénteken egy autó hajtott a kelet-németországi magdeburgi karácsonyi vásár területére. A hatóságok nagy erővel érkeztek a helyszínre, a legfrissebb jelentések 11 halálos áldozatról és 60 sérültről szólnak, a rendőrség azonban még nem közölt hivatalos információt.

Több ember megsérült, miután pénteken egy autó száguldott be a kelet-németországi Magdeburgban a karácsonyi vásár területére – közölte a Volksstimme helyi lap. Az elkövetőt elfogták, amikor megpróbált megfordulni a bérelt fekete terepjárójával.

A beszámoló alapján a jármű áthajtott a korlátokon, és több embert elgázolt a vásár területén. A rendőrség több autóval szállt ki, majd lezárta a városközpontot, és azt tanácsolta az embereknek, hogy kerüljék el a környéket. A mentők és a tűzoltók is a helyszínre érkeztek. Információk szerint több sérült mellett az esetnek halálos áldozatai is vannak.

Szemtanúk szerint az autó egyenesen a tömegbe hajtott a városháza irányába, Matthias Schuppe kormányszóvivő megerősítette a támadást. A sofőrt rögtön az eset után letartóztatták. A legfrissebb jelentések jelenleg 11 halálos áldozatról és 60 sérültről szólnak, azonban a hatóság még nem közölt hivatalos információt, egyes jelentések szerint a rendőrség egy halálos áldozatról, míg a mentőszolgálat 60-80 sérültről beszélt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei