Venezuelában elrabolták egy ellenzéki vezető vejét

Venezuelában elrabolták egy ellenzéki vezető vejét

19:25 Január 8, 2025

Események 462 3 хвилини

A venezuelai ellenzék Egyesült Államokban tartózkodó vezetője kedden este azt állította, hogy aznap Caracasban elrabolták a vejét. Ezzel egy időben Venezuelában letartóztattak két amerikai állampolgárt, akik egy hétfős csoport tagjai voltak – számolt be az MTI.

Edmundo González az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: vejét, Rafael Tudarest aközben rabolták el, hogy Caracasban iskolába vitte az ő két unokáját.

„Csuklyás, feketébe öltözött férfiak feltartóztatták a járművet, és Tudarest „egy aranyszínű furgonba” tuszkolták” – állította. Azt nem közölte, hogy mi történt a 6 és 7 éves unokáival.

Az eset annak ellenére megtörténhetett, hogy január első napja óta Caracasban jelentősen megnövelték a rendőri és a katonai jelenlétet Nicolas Maduro elnök pénteki beiktatására készülve, amellyel már harmadik hivatali idejét kezdi meg.

González, aki nyugalmazott diplomata, a venezuelai Egységes Platform ellenzéki koalíciót képviselte az elnökválasztáson. Koalíciója azt állítja, hogy ő győzött, a kormány viszont azt, hogy Maduro. Az ellenzék közleményében Tudares elrablását politikai okokból történt emberrablásnak minősítette.

Követeljük Rafael Tudares és az összes politikai fogoly azonnali szabadon bocsátását, mert ők egy olyan rezsim túszai, amely tudja, hogy a venezuelaiak túlnyomó többsége elutasítja, ez nyilvánvalóvá vált a tavaly július 28-i választáson

– áll a koalíció közleményében.

Maduro „zsoldosoknak” nevezte azt a hét embert – köztük két amerikait -, akit kedden a hatóságok őrizetbe vettek. Azt mondta, hogy az őrizetbe vett amerikai állampolgárok „nagyon magas rangúak”, de további részletekkel vagy bizonyítékokkal nem szolgált letartóztatásukról.

„Csak ma hét külföldi zsoldost fogtunk el, köztük két fontosat az Egyesült Államokból” – hangoztatta az államfő.

Hozzátette, hogy a csoportban két kolumbiai is van, akiket Venezuela meg nem nevezett részein fogtak el, valamint három másik, akik az ukrajnai háborúból érkeztek. További részleteket nem közölt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei