
Az SZBU vizsgálatot indított Budanov el sem hangzott nyilatkozatának a kiszivárogtatása ügyében
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) büntetőeljárást indított Kirillo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya vezetőjének hivatalosan el sem hangzott nyilatkozatának kiszivárogtatása miatt – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az SZBU megjegyezte, hogy a Legfelső Tanács zárt, titkos ülésén államtitkot képező információ nyilvánosságra hozatala miatt indult büntetőeljárás azon személyek ellen, akikre ezt az információt közvetlenül rábízták. Az előzetes vizsgálat folyamatban van, és az a büntetőtörvénykönyv 328. cikkelyének 2. része alapján folyik.

Korábban a média arról írt, hogy Kirillo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a képviselők és katonai vezetők zárt ülésén állítólag kijelentette, hogy ha nem kezdenek „komoly tárgyalásokat” nyárig, akkor Ukrajna léte veszélybe kerül.
A hírszerző főosztály a pletykákra reagálva hangsúlyozta, hogy a Budanov kijelentéséről szóló állítások valótlanok. A titkosszolgálat arra is felszólította a médiát, hogy ne terjesszen pletykákat, ellenőrizetlen és hivatalosan meg nem erősített információkat, mert ez sértheti az állam biztonságát.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás