
Újabb erős földrengés rázta meg Szantorinit
Szantorini térségében ismét erős földrengés volt, amely tovább fokozza a lakosság aggodalmát. A hatóságok elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be, miközben több ezer ember hagyta el a szigetet.
Erős, 5,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg a görögországi Amorgosz és Szantorini szigetek közötti térséget helyi idő szerint szerda este 21:09-kor.

Ez volt az elmúlt napok legerősebb földmozgása.
A földmozgást két kisebb előrengés előzte meg, és folyamatos utórengések kísérik – számolt be róla a BBC.
Több ezer ember menekült el Szantoriniről, miután folyamatos földrengések rázták meg a görög szigetet. A turisták, a lakosok és az ott dolgozók folyamatosan hagyják el a görög szigetet, tartanak a nagyobb földrengésektől. Közülük mintegy 7 000-en kompokkal, 4 000-en pedig repülővel távoztak.
Bár jelentős károkról nem érkezett jelentés, a hatóságok óvintézkedéseket hoztak és fokozott készenlétben vannak. Szantorini évente több millió turistát fogad, de a jelenlegi főszezonban az evakuáltak többsége helyi lakos és ott dolgozó munkavállaló.
Az oktatási intézmények Szantorinin és több szomszédos szigeten – köztük Anafin, Pároszon, Naxoszon és Mykonoszon – péntekig zárva maradnak.
A hatóságok ezt követően döntenek az iskolák újranyitásáról.
A görög éghajlat- és polgári védelmi miniszter, Vassilis Kikilias közölte, hogy a természeti katasztrófák kezelésére specializált tűzoltóegységek érkeztek a szigetre. A csapatok között speciálisan kiképzett keresőkutyák és egy mobil műveleti központ is helyet kapott, miközben helikopterek állnak készenlétben szükség esetére.
A görög parti őrség és a fegyveres erők is mozgósításra kerültek, hogy segítsenek az evakuációban.
Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök a polgári védelmi szakértőkkel tartott találkozóján nyugalomra intette a lakosságot. Hangsúlyozta, hogy minden szükséges intézkedést végrehajtottak, és az állam továbbra is a tudományra és a szakértőkre támaszkodik a helyzet kezelésében.
Megértem a folyamatos rengések miatti aggodalmat. Naponta értékeljük a helyzetet, és minden lehetséges eshetőségre felkészültünk. A lakosságot arra kérem, maradjanak nyugodtak, és működjenek együtt a hatóságokkal – mondta Mitsotakis.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás