Mindenki meghalt az Alaszkában rejtélyesen lezuhant repülőgépen

Mindenki meghalt az Alaszkában rejtélyesen lezuhant repülőgépen

09:43 Február 9, 2025

Események 549 2 хвилини

Українська

Mind a tíz ember életét vesztette a Bering Air repülőgépén, amely csütörtökön tűnt el a radarképernyőkről Alaszka felett – közölte az amerikai parti őrség szombaton. A beleset okát egyelőre nem tudni.

Kilenc felnőtt utas és egy pilóta volt a gép fedélzetén, amely Unalakleetből Nome-ba tartott. A repülőgép egy jégtáblán szétszóródott darabjait Nome-tól 354,7 kilométerre délkeletre fedezték fel.

Mike Salerno, az amerikai parti őrség szóvivője elmondta, hogy a mentők a repülőgép utolsó ismert helyét helikopterrel kutatták, amikor megtalálták a roncsokat.

A baleset az elmúlt 25 év egyik legsúlyosabb balesete volt a szövetségi államban.

David Olson, a kisrepülőt üzemeltető alaszkai székhelyű Bering Air igazgatója elmondta, hogy a Cessna Caravan csütörtökön 14 óra 37 perckor szállt fel, és kevesebb mint egy órával később veszítették el vele a kapcsolatot. A térségben ekkor gyengén havazott, köd volt, mínusz nyolc fok volt a hőmérséklet.

Kevesebb mint két hét alatt ez a harmadik súlyos légi baleset az Egyesült Államokban. Január 29-én az American Airlines utasszállító repülőgépe és a hadsereg Black Hawk helikoptere ütközött a levegőben a washingtoni Ronald Reagan nemzetközi repülőtér közelében. A balesetben 67-en vesztették életüket. Január 31-én pedig egy egészségügyi szállító repülőgép zuhant le Philadelphiában, a fedélzeten tartózkodó hat ember, a földön pedig egy ember meghalt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei