
Borzasztó buszbaleset történt Guatemalában
Guatemalaváros közelében hétfőn egy autóbusz lesodródott egy forgalmas autópálya hídjáról, majd mintegy 20 métert zuhant a mélybe. A tragédia következtében legkevesebb 51 ember életét vesztette, és több mint egy tucatnyian megsérültek – közölte a városi tűzoltóság szóvivője.

Az autóbusznak 75 utasa volt, akik vidékről tartottak a fővárosba. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, amely először több személyautót elsodort, majd a híd fémkorlátját áttörve zuhant a mélybe, és fejtetőre állt – számolt be az MTI

Miguel Angel Diaz, Guatemala tájékoztatási ügyekért felelős minisztere közölte, hogy az autóbusz 30 éves volt, és érvényes műszaki vizsgával, szállítási engedéllyel közlekedett. Hozzátette: a vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy a megengedettnél több utast szállított-e a jármű.

A tűzoltóság közösségi médiafelületén bemutatott fotókon látható, hogy a busz részben elmerült a híd alatt folyó patak vizében, és néhány halálos áldozat is van a közelében. Guatemalaváros polgármestere, Ricardo Quinonez a közösségi médiában bejelentette, hogy a mentést megkezdték, a rendőrség pedig a forgalmi dugók elkerülése érdekében alternatív útvonalakat fog kijelölni az arra közlekedők számára.

A közép-amerikai ország elnöke, Bernardo Arevalo részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, a katasztrófavédelmi erőkön kívül pedig a hadsereget is arra kérte, hogy nyújtson segítséget a szerencsétlenségben érintett embereknek.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás