Navigációs hiba miatt tévedt egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe

Navigációs hiba miatt tévedt egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe

13:31 Február 12, 2025

Események 598 2 хвилини

Українська

Egy orosz SU-24MR katonai repülőgép kedden berepült a lengyel légtérbe a Balti-tenger Gdański-öböl térségében – írta meg a Reuters a lengyel fegyveres erők operatív parancsnokságának közleménye alapján.

A gép 6,5 kilométerre hatolt be a lengyel légtérbe, ahol valamivel több mint egy percig tartózkodott, mielőtt megváltoztatta útvonalát. A lengyel hatóságok kapcsolatban álltak az orosz féllel, amely elismerte a légtérsértést, és közölte, hogy azt a repülőgép navigációs rendszerének meghibásodása okozta.

„A repülési útvonalat az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek navigátora azonnal módosította az eset után” – közölte a lengyel hadsereg parancsnoksága, majd elárulták, hogy a vadászgép Oroszország kalinyingrádi exklávéjából indult.

„Az oroszok régóta próbálkoznak, tesztelnek és kísérleteznek a Balti-tengeren. Ez nem az elmúlt néhány hónap ügye, hanem az elmúlt évek gyakorlata” – mondta Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter a TVN24 televíziónak kedden késő este. Hozzátette: „az a fontos, hogy a rendszereink azonnal észlelték ezt a repülőgépet, és az elhagyta a légterünket, miután értesült a jogsértésről.”

Végül elmondta, hogy a lengyel külügyminisztérium értékelni fogja a helyzetet, és ennek megfelelően reagálnak majd.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei