17 emberrel a fedélzetén zuhant tengerbe egy repülőgép Hondurasban
Hondurasban, Roatán közelében hétfőn egy repülőgép 17 emberrel a fedélzetén a tengerbe zuhant a helyi tisztviselők szerint.
A hondurasi polgári légiközlekedési hatóság (Honduras Civil Aviation) megerősítette, hogy a baleset éjjel történt a Juan Manuel Gálvez Nemzetközi Repülőtéren. A fedélzeten 15 utas és a kétfős személyzet tartózkodott, akik közül hatan biztosan meghaltak, a többiek után még folyik a kutatás – számolt be róla a BBC.
A Jetstream 32 típusú repülőgép Roatánból indult La Ceiba felé, amely Honduras északi partvidékén található.
Az előzetes jelentések szerint a repülőgép másodpercekkel a felszállás után lezuhant.
A hondurasi rendőrség közölte, hogy jelen voltak a helyszínen, és próbálták kimenteni a baleset érintettjeit.
Xiomara Castro, Honduras elnöke közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy aktiválta a vészhelyzeti műveleti egységet.
„Azonnal megérkeztek a repülőgép-baleset helyszínére, amely 1 km-re történt a roatáni nemzetközi repülőtértől, és fáradhatatlanul dolgoznak a szerencsétlen eset következményeinek kezelésén”
– áll a közleményben.
„San Pedro Sula és La Ceiba állami kórházai készen állnak a sérült utasok ellátására” – tette hozzá Castro.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás