
Összeomlott egy függőhíd Ecuadorban
Ecuador délnyugati partvidékén egy kétszáz méteres függőhíd összeomlott egy többtonnás szállítmány súlya alatt, aminek következtében egy ember életét vesztette – számolt be a Liner.hu.
A Guayaquil kikötővárosától ötven kilométerre északra fekvő mezőgazdasági településen, Daulében szerdán történt baleset során a Magro folyó felett átívelő viadukt leszakadása három járművet rántott a mélybe, miközben egy kukoricával megrakott kamion az átkelés előtt a híd végén rekedt – írja az El Universo.

Roberto Luque közmunkaügyi miniszter az X-en tett bejelentésében megerősítette a helyi tűzoltóparancsnok értesítését a halálos áldozatról, egyúttal kifejezte a kormány részvétét az elhunyt családjának, valamint szolidaritását nyilvánította ki az öt sérült hozzátartozói felé.

Túlterheltség okozhatta a tragédiát
Marcela Aguinaga, Guayas tartomány prefektusa elmondta, hogy a fontos összeköttetést biztosító hídról korábban nem érkezett állagproblémára utaló jelzés. „Az eddigi vizsgálatok alapján arra következtetünk, hogy túlterhelés történt a hídon, mivel a baleset pillanatában feltehetően három kamion, egy háromkerekű jármű és egy furgon is tartózkodott rajta” – közölte az X-en.
A prefektus tájékoztatása szerint a híd teherbírását 48 tonnában maximalizálták, a nehézgépjárműveknek pedig egy alternatív útvonalat kellett volna használniuk.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás