Leomlott egy templom fala Indiában – többen meghaltak
A szerda reggeli tragédia során legkevesebb nyolcan életüket vesztették – számolt be a Liner.hu.
A jelentések szerint nyolc ember elhunyt, többen pedig megsérültek, amikor egy újonnan épült fal összeomlott egy indiai templomban. Egy 6 méter hosszú falszakasz omlott össze, mely többeket maga alá temetett.

Narendra Modi, India miniszterelnöke is részvétét fejezte ki a történtek miatt. Emellett bejelentette, anyagi segítséget nyújt az indiai kormány a falomlásban életüket vesztettek családjainak, illetve a sérülteknek. Kiderült, hogy az összeomlott falat mindössze 20 nappal ezelőtt húzták fel.
A katasztrófavédelmi erők azonnal a helyszínre siettek, és megkezdték a mentési műveletet. Több hívőt is ki tudtak szabadítani a romok fogságából, de nyolc ember életét már nem lehetett megmenteni, olyan súlyosak voltak a sérüléseik.
Az előzetes vizsgálatok szerint a területre hirtelen beáramló vízmennyiség és a heves szél okozhatta a tragédiát, mialatt fellazult a talaj – írja az NDTV.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás