Madeleine feltételezett elrablójának telkén titkos pincét találtak

Madeleine feltételezett elrablójának telkén titkos pincét találtak

15:57 Július 30, 2020

Események 3693 4 хвилини

A rendőrök abban már biztosak, hogy már halott a 2007-ben, egy portugáliai üdülővárosból eltűnt kislány, Madeleine McCann. Most átkutatják feltételezett elrablója korábbi lakhelyét.

Egy titkos pincét talált a német rendőrség azon a hannoveri telken, amelyet kedden kezdtek felásni és átkutatni Madeleine McCann holttestét keresve – adta hírül a Daily Mail. A pincéhez eredetileg ház is tartozott, amelyben a hároméves brit kislány elrablásával vádolt Christian Brückner élt 2007-ben, amikor a gyerek eltűnt, de lebontották, miután elköltözött. A területet kutyákkal vizsgáltatták át emberi maradványok és bűncselekményre utaló nyomok után kutatva.

A lap szerint a pincét már átkutatták, de a rendőrség egyelőre nem közölte, hogy találtak-e benne valamit.

Az újság munkatársa beszélt Brückner egykori szomszédjával, aki azt állította, hogy teljesen elfelejtette a férfit. Egészen addig eszébe sem jutott, amíg meg nem látta a tévében a képét.

Christian Brückner – akit a rendőrség hivatalosan nem nevezett meg, a német sajtó azonosította – jelenleg is őrizetben van, az ő azonosításával gyorsult fel a vizsgálat. A 43 éves férfi többszörösen visszaeső pedofil, akit Portugáliában korábban már elítéltek nemi erőszakért. Jelenleg Kielben van egy magáncellában, ahova azért kellett elhelyezni, hogy ne tegyen benne kárt a többi rab.

A német nyomozók valószínűsítik, hogy a kislány már nem él, az ügyészség pedig konkrét bizonyítékkal is rendelkezik erről, de orvosszakértői bizonyíték nem áll rendelkezésre. Ez utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs meg a holttest.

Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A szőke kislány két testvérével a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.

Brückner akkoriban pár kilométerre lakott a szállodától.

A férfit most azzal gyanúsítják, megölte a kislányt, de ügyvédje szerint tagadja, hogy köze lenne az eltűnéshez. Közben a német hatóságok a gyanúsított lakókocsijában gyermekméretű fürdőruhákat találtak, és egy USB-kulcsot is, amin több ezer pedofil tartalmú kép látható.

A férfinak nem csak Németországban van futó ügye: a férfi kiadatását Portugália is kéri egy 72 éves nő megerőszakolása miatt.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei