Gyerekek haltak meg iskolabusz elleni merényletben Pakisztánban, öngyilkos támadó robbantott
Iskolabusz elleni pokolgépes merénylet okozta szerdán Pakisztán délnyugati részén legkevesebb öt ember – három gyerek és két felnőtt – halálát – közölték a helyi hatóságok. A busz teljesen kiégett, rengeteg a sérült.
A Beludzsisztán tartománybeli Huzdánban történt robbanásban a halálos áldozatok mellett sokan megsebesültek – írta a hadsereg közleményében.
A busz utasai közül 38 gyermek állapota súlyos, emiatt az egészségügyi hatóságok attól tartanak, hogy tovább nő a halálos áldozatok száma.
A pokolgépes támadást öngyilkos merénylő követte el. Jasir Ikbal, a helyi közigazgatás egyik illetékese elmondta, hogy a busz egy olyan iskolába szállította a gyerekeket, amelyet a hadsereg tart fenn. A helyszínre gyorsan kiérkező katonák kordonnal körbe zárták a robbanás helyszínét, a sérültekhez pedig sok mentőautót riasztottak.
Mohszin Nakvi belügyminiszter szigorúan elítélte a támadást, és mély szomorúságának adott hangot a gyermekek halála miatt.
A gyilkos merénylet elkövetőit vadállatoknak nevezte, akik semmilyen kíméletet nem érdemelnek. A merénylet elkövetőjeként a Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg (BLA) jelentkezett, de a szakadár szervezet azt állította, hogy a buszon csak katonák voltak. A BLA fegyveresei márciusban is megtámadtak egy olyan buszt, amely katonákat és családtagjaikat szállította, és merényletüknek akkor tucatnyi halálos áldozata volt.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás