Italozás közben halálra rugdalta és betongödörbe rejtette ivócimboráját két férfi Donyeck megyében

Italozás közben halálra rugdalta és betongödörbe rejtette ivócimboráját két férfi Donyeck megyében

20:41 Július 30, 2020

Események 4137 2 хвилини

Українська

Alkoholfogyasztás közben összeszólalkozott három férfi egyikük lakásán, amikor ketten az ivócimborának estek és halálra rugdalták, holttestét pedig beton szerelőaknába dobták egy garázstelepen a Donyeck megyei Druzskivka településen – adta hírül csütörtökön a korrespondent.net hírportál a megyei rendőrség sajtószolgálata.

A közlemény szerint szerdán 6:30 órakor érkezett a rendőrségre a bejelentés egy arra járótól, hogy férfihullát látott egy betongödörben a garázstelep mellett. A helyszínre kiérkezett rendőrök nyomkövető kutya segítségével hamar megtalálták a két elkövetőt és a lakást, ahol a gyilkosság történt.

Mint a nyomozás kiderítette, a tragikus eset július 27-én történt, amikor három férfi italozás közben összeveszett, és a vita hevében a házigazda és vendége a régi sérelmeket felhánytorgatva rávetette magát az okvetetlenkedő ivócimborára, és addig rugdalta, amíg nem adott életjelet magáról. A két támadó ezt követően aludni tért, és csak másnap reggel észlelte, hogy az 56 éves férfi nem él. A hullát takaróba csavarták, és este a ház közelében lévő betongödörbe dobták. Cselekményük 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei