Halálos földrengés volt Törökországban

Halálos földrengés volt Törökországban

13:49 Június 3, 2025

Események 883 2 хвилини

Українська

Egy halálos áldozata és több tucatnyi sérültje is van az 5,8-as erősségű földrengésnek, amelynek epicentruma 68 kilométer mélyen volt a tengerben egy délnyugat-törökországi tengerparti üdülőhely, Marmaris mellett – jelentette be a török belügyminiszter kedd reggel.

Ali Yerlikaya közlése szerint egy 14 éves lány halt meg, aki a keddi földrengés miatt súlyos pánikrohamot kapott, és a kórházban elhunyt.

Hatvankilenc ember akkor sérült meg, mikor „pánikszerűen leugrottak a magasból”, vagyis kiugráltak az épületekből a földrengéstől megrémülve – tette hozzá a miniszter, akinek beszámolója szerint lakóépületek nem semmisültek meg.

A helyi hatóságok szerint folyik az esetleges károk felmérése.

Mugla tartományban számos tengerparti üdülőhely, köztük Marmaris, Fethiye és Bodrum található, ahol az Anadolu állami ügynökség szerint tavaly 3,7 millió külföldi turista fordult meg.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei