Gyermekek zuhantak ki egy levegőbe emelkedő ugrálóvárból Dél-Afrikában

Gyermekek zuhantak ki egy levegőbe emelkedő ugrálóvárból Dél-Afrikában

16:40 Június 7, 2025

Események 1480 2 хвилини

Szinte csodával határos módon élte túl két gyermek, ahogyan egy felfújható ugrálóvár levegőbe emelkedett egy dél-afrikai iskola jótékonysági rendezvényén – írta a Daily Mail. Az iskola sportpályáján tartották a csaknem tragédiába torkolló rendezvényt, amelyen több mint ezer szülő, diák és barát vett részt.

A feltételezhetően nem megfelelően rögzített ugrálóvárat az erős szél mintegy 40 méter magasra repítette. A krugersdorpi Laerskool Protearif általános iskola diákjai rémülten sikoltoztak, amikor az eszköz a levegőbe emelkedett a gyerekekkel együtt.

A helyszínen tehetetlenül nézték, ahogy egy ugrálóvárba szorult személy nem tudott megkapaszkodni, és lezuhant a földre, majd egy másik is elvesztette az egyensúlyát, és lecsúszott a felfújható játék oldaláról. A szülők a lap szerint bár „emberfalat” alkottak, hogy megakadályozzák a tragédiát, de a gyermekek így is súlyosan megsérültek.

Egyiküknél koponyatörést, míg a másikuknál karcsonttörést diagnosztizáltak. Utóbbi még aznap hazatérhetett, előbbi három nappal később hagyta el a kórházat.

Azt nem tudni, hogy hányan voltak még a felfújható várban, és hogy közülük hányan tudtak megkapaszkodni, amikor a vár körülbelül 15 méterrel arrébb landolt attól a ponttól, ahonnan a szél felkapta.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei