
Kijevben egy kényszermozgósított szállítás közben kimászott az autó ablakán és meghalt
A napokban egy videó került fel az internetre, amelyen egy kijevi mozgósított férfi látható, amint megpróbál kimenekülni a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) autójából, menet közben a férfi kiesett az ablakon, megsérült és meghalt – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a kijevi TCK Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint „a mozgósított állampolgárok kijevi gyűjtőhelyre (TCK – a szerk.) történő szállítása során ketten megpróbáltak elmenekülni. Kitörték a jármű ablakát és megpróbáltak kimászni” – áll a jelentésben.

A TCK megjegyezte, hogy a szökési kísérlet során az egyik mozgósított az úttestre zuhant. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyek következtében meghalt. Az incidenst jelenleg a bűnüldöző szervek, valamint nyomozó- és operatív csoportok vizsgálják, hogy tisztázzák az összes körülményt. „Őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt állampolgár családjának” – áll TCK bejegyzésében.
Ugyanakkor a TCK hangsúlyozta az alkotmányos kötelezettség betartásának fontosságát, miszerint „védeni kell a szülőföldet a betolakodóktól, valamint szigorúan be kell tartani a védelemre, a mozgósítási felkészülésre és mozgósításra vonatkozó jogszabályokat”.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás